A virsli nem feltétlenül diétás étel, de úgy gondolom, hogy egy jó minőségű Bécsi, vagy Frankfurti kis mennyiségben azért nem ördögtől való. Volt a hűtőben, és vacsora is kellett. Gondolkodtam, ez lett belőle.
Nagyjából fél óra alatt elkészült, és egyszerűen mennyei az íze (kérdezzétek meg a húgomat). Szóval. A lilahagymát apróra kockáztam olajon dinszteltem, majd mehetett hozzá a felvágott paradicsom. Lassú tűzön sűrű szósszá főztem. Sóval, borssal, oregánóval, kakukkfűvel, bazsalikommal, és majorannával ízesítettem. A gombákat nagyobb darabokra vágtam, majd megpirítottam őket az újhagyma társaságában. Sózni, borsozni csak azután, hogy lekerült a tűzről, mert különben sok levet ereszt. A csirkemellet kockáztam, és ugyan ebben a serpenyőben készítettem el. Sóval, borssal ízesítettem, majd összekevertem a paradicsomszósszal. A hajdinát megfőztem. Az érdemi rész kész is. Egy jénai tálba rétegeztem a hozzávalókat. Hajdina, csirke, gomba, virsli, és a tetejére a sajt. Irány a sütő. Amikor a sajt rápirul, már kész is.
Nos, a helyzet az, hogy ez valami isteni lett. Ahogy a virslikarikák megpirultak a sajttal együtt, mennyei ízt kölcsönöztek az egész ételnek. Ami pedig azt illeti, egy adagban van 14g szénhidrát, és nagyjából 8g zsír. Kapunk viszont majdnem 23g fehérjét is. Szerintem teljesen vállalható értékek, és nyugodt szívvel ettem meg vacsorára.